Barátkozás erőltetés nélkül – a legjobb, amit szülőként tehetsz

Published by: Bacsó-Babanics Brigitta

Nemrég egy anyuka fordult hozzám azzal a kérdéssel, hogyan segíthetne kislányának, hogy könnyebben nyisson más gyerekek felé. A kislánya 2,5 éves, és bár már egészen kicsi kora óta járnak baba-mama klubba, kerekítőre, rendszeresen mennek játszótérre is, mégsem sikerült megkedvelnie más gyerekek társaságát. Inkább fél tőlük, elhúzódik, sőt, olyan is előfordult, hogy haza kellett menni a játszótérről, amikor megjelent egy másik gyerek. A családjában nincsenek hasonló korú gyerekek, a testvére még csak fél éves, vele elvan, és a felnőttekkel sincs gondja, csak a gyerekektől idegenkedik. Az anyuka elmondása szerint legutóbb az óvodai nyílt napon még az ölébe sem akart ülni, csak állt mellette, hogy még véletlenül se kelljen a többi gyerekre néznie. Mivel szeptembertől óvodába készülnek, szeretné valahogyan segíteni őt ebben az átmenetben.

A jó hír az, hogy a megoldás sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk és nem abból áll, hogy ráerőltetjük a gyereket a barátkozásra. Éppen ellenkezőleg: az a leghatékonyabb, ha mi, szülők másképp kezdünk el viselkedni, és finoman tereljük őt a barátkozás felé.

Sokan ilyenkor rögtön keresik az okokat is és gyakran felmerül, hogy vajon nem a nevelés következménye-e, ha egy kisgyermek távolságtartóbb másokkal. (A félelem szót szándékosan nem használom, mert ilyen életkorban még nem ismerik a félelmet, hacsak a szülő nem mondogatja gyermekének, hogy "Ne félj, csak barátkozni akar". Ezt a szót sajnos egy kisgyerek nagyon gyorsan megtanulhatja, ha sokszor hangoztatjuk, hogy nincs mitől félnie, ezért érdemes kerülni.)

Kétségtelen, hogy a szülői viselkedésnek hatása van a gyerekek érzelmi világára, de nagyon fontos árnyaltan látni ezt a kérdést.

Nem minden távolságtartás a "félelem" jele, és nem minden visszahúzódó viselkedés mögött áll egy hibás nevelési minta. Vannak gyerekek, akik egyszerűen lassabban melegednek fel mások társaságában, és az ő fejlődési útjuk is teljesen rendben van. Az is előfordul, hogy egy gyermek egy bizonyos életszakaszban (pl. testvér születése, változások a környezetben) fokozottabban igényli a megszokott, biztonságos helyzeteket, és nehezebben nyit az ismeretlen felé.

A legjobb, amit tehetsz, hogy nem közvetlenül a gyermekedet próbálod rávenni az ismerkedésre, hanem a környezeten keresztül hatást gyakorolsz rá. Ha például gyakran jártok játszótérre vagy találkoztok más gyerekekkel, figyelj arra, hogy te kezdj el beszélgetni a többi gyerekkel. Már az érkezéskor próbálj természetesen nyitni hozzájuk: mondd nekik kedvesen, "De szépen gurítottad a labdát!" vagy "Milyen szép homokvárat építettél!", miközben ténylegesen rájuk nézel, és őszinte érdeklődést mutatsz.

Általában, ha ugyanez a helyzet csak gyerekek helyett felnőttek társaságában történik, ott meg tudjuk kérni a felnőttet, hogy egyelőre várja meg, amíg a gyerek feloldódik, idegen gyerekeket viszont nem tudunk irányítani.

Ez a viselkedésminta azt üzeni a gyermekednek, hogy másokra figyelni jó érzés, és hogy a társas kapcsolatok értékesek. Ha látja, hogy mások kapnak tőled figyelmet, fokozatosan megérti, hogyan működik ez a fajta kapcsolódás és egy idő után nagy valószínűséggel ő is elkezd majd érdeklődni a többiek iránt. Fontos viszont, hogy ne sürgesd, ne kérd meg direkt, hogy menjen oda vagy játsszon másokkal, hagyd, hogy a saját tempójában nyisson.

Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történik, de ha türelmesek vagytok, általában már 1-2 hét után érezhető a változás. Azt is javasoltam az anyukának, hogy érdemes először nyugodt, ismerős környezetben gyakorolni: például hívjanak meg vendégségbe egy olyan családot, ahol hasonló korú gyermek van, vagy látogassanak el hozzájuk. Egy ilyen biztonságos térben könnyebben oldódik fel a gyerek.

Nem kell, hogy a gyerekből azonnal társasági ember legyen, elég, ha azt érzi, hogy ezek a helyzetek biztonságosak, és idővel fog tudni magától is nyitni más gyerekek felé.