Tükör lett a gyerekünk

Published by: Bacsó-Babanics Brigitta

Sok szülő vallja be utólag: mennyivel könnyebbnek tűnt az élet a gyerekek születése előtt. Több volt az idő, kevesebb a felelősség, az egymásra szánt figyelem pedig természetesnek hatott. Aztán, amikor megérkeznek a gyerekek, rengeteg új feladat, feszültség és kihívás jelenik meg az életükben és vele együtt gyakran a kapcsolat is próbára kerül. 

Sokan ilyenkor kezdik el érezni, hogy minden rossz előjött, megromlott a viszonyuk, és már nem olyan, mint régen. A gyereknevelés azonban nem "rontja el" a kapcsolatot, csupán felerősíti azokat a mintákat, viselkedési módokat és problémákat, amelyek addig is ott voltak, csak kevésbé voltak láthatók. A hétköznapi rohanásban, a gyerek körüli teendők forgatagában nincs idő elkerülni a konfliktusokat. Olyan, mintha a gyerekek egy nagyító alá tennék a kapcsolatot: minden apró feszültség nagyobbnak látszik, minden el nem mondott érzés súlyosabb teherként nehezedik a párra. 

A gyerekvállalás ráébreszti az embert arra, hogy priorizálnia kell: mi a valóban fontos? A szülőség önkéntelenül is arra kényszerít, hogy megismerjük önmagunkat, újraértelmezzük határainkat, értékeinket. Aki ezt a munkát elkerüli, aki továbbra is a szőnyeg alá söpri a problémákat, annak az életében ezek a gondok csak sokasodni fognak. Rakódnak egymásra a ki nem beszélt sérelmek, a meg nem oldott konfliktusok, mígnem a kapcsolat egyre ridegebbé, távolságtartóbbá válik. És ezt a gyerekek is megsínylik. Ők nem a szavakból, hanem a mindennapi viselkedésből tanulnak. Ha azt látják, hogy a szülők nem kommunikálnak egymással, hogy elhallgatják az érzéseiket, hogy nincs tisztelet, együttműködés, akkor ők is ezt viszik tovább, azt tanulják meg, hogy nem érdemes, vagy nem is lehet őszintén kapcsolódni egy másik emberhez. 

Viszont, ha a kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, ha a szülők képesek megosztani egymás között a felelősséget, a házimunkát és a gyereknevelést, és ha a gyerekek is részesei lehetnek ennek az együttműködésnek, akkor egészen más mintát kapnak. Olyan környezetben nőnek fel, ahol természetes, hogy apa tiszteli anyát, és anya tiszteli apát. Ahol van tér a beszélgetésre, az érzések kifejezésére, a kompromisszumokra. És később ők is olyan kapcsolatot fognak keresni, ahol ezek az értékek jelen vannak, mert ezt tartják "normálisnak", követendőnek. 

Elméletben tudtuk, hogy a gyerekvállalás komoly felelősséggel jár. Tudtuk, hogy majd fel kell kelni éjszaka, hogy etetni kell, altatni, foglalkozni vele, de a gyakorlat egészen más volt. Az ember hiába hallja másoktól, hogy "fárasztó lesz", "megváltozik minden", egészen addig nem érti meg igazán, míg nem éli át. Amikor ott állsz kialvatlanul hajnalban, a síró babával a karodban, miközben a társad szintén a határait feszegeti, akkor jön el az a pont, amikor a kapcsolat próbára kerül. 

Mi is a férjemmel ekkor szembesültünk azzal, amit addig csak sejtettünk: hogy a valódi nehézségek nem a pelenkacserében vagy az éjszakázásban rejlenek, hanem abban, hogyan tudunk párként együttműködni ebben az új élethelyzetben. Voltak feszültségek, voltak nehéz napok, amikor úgy éreztük, minden csak romlik, eltávolodunk egymástól. De visszatekintve ezek voltak azok a pillanatok, amikor a legtöbbet tanultunk magunkról és egymásról is.

Rájöttünk, mennyire fontos, hogy ne csak a gyerekről gondoskodjunk, hanem egymásról is. Hogy merjünk őszintén beszélni arról, ha valami fáj, ha valamiben több támogatásra van szükségünk. A szülőség nemcsak azt mutatta meg, hogy mennyi türelmet és energiát tudunk mozgósítani egy kis emberért, hanem azt is, hogy milyen terheket cipeltünk már korábban is csak nem volt, ami ilyen tisztán megmutassa őket. A gyerekünk tükröt tartott elénk, és ez a tükör sokszor kegyetlenül őszinte volt. De hálásak vagyunk érte, mert ez indított el minket azon az úton, ahol most sokkal tudatosabban, szeretettel és elfogadással próbálunk működni önmagunkkal és egymással is. 

Tanácsként, útravalóul ezt szeretném nektek adni:

Ismerjétek meg önmagatokat újra és újra. Merjetek beszélgetni egymással, kimondani, ha valami fáj, ha valamiben több támogatásra van szükségetek. Nem kell tökéletesnek lenni, csak jelen lenni egymásnak is, ne csak a gyereknek. Osszátok meg a terheket, a felelősséget, és legfőképpen: támogassátok egymást a szülőségben.

És tegyetek tudatosan a kapcsolatotokért, nem kell hozzá nagy dolgokat tenni vagy hatalmas összegeket költeni. Néha elég egy apró gesztus, egy kedves szó, a másik kedvenc vacsorája, egy őszinte mosoly, vagy csak annyi, hogy együtt megnézitek a régi kedvenc filmeteket. Ezek az apró figyelmességek nemcsak titeket hoznak közelebb egymáshoz, hanem a gyermeketek is ezeken keresztül tanulja meg, mit jelent szeretetben, tiszteletben és összhangban élni.

Amit nap mint nap lát, azt viszi tovább.

Bacsó-Babanics Brigitta
Örömteli Nevelés Konzulens